Bejegyzések
.....Hogy, hogy nem, jobban szeretjük a kerek évfordulókat. Összejön a család, koszorú kerül az emléktáblára, konferenciákat, kiállításokat rendeznek, kiadványok emlékeztetnek és összegeznek. A tágabb közösség emlékeinek ápolását, annak, és egyúttal a maga méltóságát emelve, az állam és helyi szervei illene, hogy végezzék.
2007 ebből a szempontból csendes volt, nagyon csendes. Mondhatni arcátlanul és nevetségesen csendes. Civil szervezeteket kivéve „elfelejtődött” az államtörténeti szempontból sem mellékes kerek évforduló: ezerszáz éve, 907-ben ért véget Árpád fejedelem élete. / A születésnapokkal szemben, amikor még nem lehet tudni a pelenkában pácolódó csecsemőről, mi válik belőle, egy életmű kényszerű lezárásának dátuma eleve alkalmasabb a megemlékezésre. /
Ha tetszik, ha nem, a múltat végképp eltörölni vágyóknak egyszerűen nincs módjuk levetkőzni, ami volt, akárhányszor vedlenek is. Mikor ismerik fel végre, hogy vergődésük tragikomikus?
Ha tetszik, ha nem, a magyar uralkodóház Árpád – ház, és nem valami bácsiról nevezték el. Mint egyébként köztudott, 1301-ig Árpád leszármazottai voltak királyok /nem első titkárok/. Királyok, mégpedig sávostól, egyházastól, szentestől, Szent Koronástól…
Hunyadi Mátyást ugyan királlyá választották 1458. január 24-én, de ahogy a többiek is, ameddig csak a királyság intézménye létezett, törvényes királlyá mégiscsak akkor lett, amikor /1464. március 29-én/ a Szent Koronával koronázták meg. Hogy is mondta a miniszter? „Az idei évet az uralkodó és a reneszánsz kor tiszteletének szenteli Magyarország.” Bravó. Az Országházban a Szent Koronára fancsali képpel néző csak a hiteltelen köpönyegforgató bélyegével mondhat ilyet. Miképpen hiteltelen szemfényvesztéssé értéktelenedik minden megnyilvánulás ettől a társaságtól az évfordulóval kapcsolatban. Ugyanis a magyar uralkodók a Szent Koronával való megkoronázástól váltak jogi értelemben törvényes királlyá, következésképpen „tiszteletük” e korona tisztelete nélkül értelmezhetetlen /nem volna kit „tisztelni”, hiszen nem lettek volna királyok/. Címerünk állása hasonló. Benne nem "egy" korona, hanem a Szent Korona szerepel, hétszer vágott jobb pajzsmezejének sávjai /pólyái/ az Árpád-ház családi címeréből erednek. Harmadik nemzeti jelképünk, a Himnusz pedig szövegében hordozza Árpád nevét. Aki ezekkel együtt nem tisztelte a fejedelmet halálának évfordulóján, az semmit sem tisztel. A „szentelésről” már nem is beszélek.
Miközben dúl a /neo!/reneszánsz - alternatív buli /ezerszáznak ötszázötven a fele, hujujujuju!/, valaki szólhatna a Vezérnek: - Te Franci! Nem lehetett volna ezt a két kerek évfordulót bokrétába kötve szépen megülni? Elböktétek megint! De legalább tudjuk, miért vonzódsz annyira a gumigyárakhoz, te kis hamis!
2009. december 30., szerda
2009. december 25., péntek
Magasabb készültség
Hiába szakadt ránk a demokrácia: gondolatszabadság ide, szólásszabadság oda, maradtak falak kívül és belül.
És persze mardtak tabuk. Ha társadalmi kérdésekről van szó, mezei ember úgy tesz, mint zárdafőnök a kuplerájban, nem tudja mikor követ el nagyobb bűnt: ha lát, hall, vagy ha beszél.
A falak lebontásához sajnos támadhatóan jobboldalinak kell lenni mostanság, pedig a nyílt és világos beszéd nem jobboldali érdek, hanem a haladás egyenes útja: közös érdekek mentén halad.
A közmegegyezés fogalma csak az érdek fogalmával együtt értelmezhető. A közmegegyezés az érdekek eredője. Különös, hogy az érdekességek tartományába sorolódik az erről a mindennapi érintkezésben közönséges viselkedési megnyilvánulásról
/közmegegyezés/ rendelkezésre álló ismeret. Különös, mert a részleteiben és mélységében is meglehetősen szabályozott életünk kiemelkedően meghatározó, ráadásul kutatott és feltárt területéről van szó. Törvényekkel szabályozott részeit elvben tekinthetjük problémamentesnek, ám egynéhány részlete ingoványos terület.
A társadalmat alkotó hálózatok szövedékében működnek rejtett érdekektől vezérelt erők, melyekre az önvédelem parancsoló szükségessége miatt fel kell hívni a figyelmet.
A szakmaiság álarca mögé bújtatott manipulációs eszköztárat ki kell rángatni a fényre, és tartalmilag, formailag frissítve közbeszéd tárgyává kell tenni.
Az újszerű megközelítések segítséget jelenthetnek a rejtett erők felismerésében.
Én a társadalmat hálózatok szövedékének írom le, melyben a hálózatok egymás felé átfedéseket képeznek, átjárhatóság van közöttük, több szempontból szabályozottak, s mint látni fogjuk, sokdimenziós teret képeznek, amelyben közlekedni lehet. Néhány hálózat a számtalan közül: család, munkahelyi kollektíva, gyalogosan közlekedők, nők, asztalosok, dalárda, politikai párt, kiskorúak, katolikusok, siketnémák, katonaság, diákok. A hálózatokhoz kötődés nem egyenlő mértékű. Lazább-szorosabb volta adottság, kényszer, egyéni döntés vagy neveltetés kérdése. A kötődés a viselkedésben teljesedik ki státus, cselekvés, beszédcselekvés /beszéd, írás, rádió, televízió/ révén.
A viselkedés és a hálózatok jellemzéséhez ajánlatos megismerni az ökológiai fülke fogalmát: megfigyelhető, hogy az élőlények térben és időben "felosztják" az élőhelyet /pl. a táplálékállatokat napszak, méret szerint, növényeket fajaik, részeik szerint, szinteket fényviszonyok szerint stb. /, minek eredményeként mind élelemhez és szaporodási lehetőséghez jutnak. Az elfoglalt fülkékhez ragaszkodnak. Az üres fülkéket akár a faj átalakulása árán is elfoglalják /pl. új szigetet/, ami végső soron egyedszámuk növekedéséhez vezet. Nem mellékes ez az emberre, mint biológiai lényre vonatkozóan sem, ám több mint meglepő a hallgatás, ami a társadalmi vonatkozásokat illeti. Különösen figyelemre méltó a tervezett elemek előfordulása a viselkedésben.
E vázlatos bevető után folytassuk tárgyszerűbben.Témákat, témaköröket fogok javasolni, melyek tárgyalása ez idáig “kívül esett a köz érdeklõdési körén”.
Pl.:
Értesülés, hír, információ. Ezen belül: cél és tartalom meghatározása, a forrás, a közvetítõ, fogyasztó jellemzése, a hír környezetérõl általában, hírforrások jellemzése, közvetítõk jellemzése (plakát, újság, személy, tv, rádió, könyv, tankönyv, híradó, krónika, internet, teletext), egy-egy konkrét közvetítõ jellemzése (meghatározott újság, tankönyv stb. bemutatása), egy-egy konkrét hír jellemzése.
Nemzeti jelképeink. Ezen belül: a gúnyolódók, sértegetõk indítékai, viselkedése.
Kirekesztõk. Ezen belül: az értelmezhetõség határai, indítékok, érdekek, a nemzetellenes kirekesztõk mûködési területeinek tényszerû feltárása.
Idegengyûlölet. Ezen belül: I. István intelme, az idegengyûlölet tényleges térképe, navigátorok tündöklése a hálózatokon.
Terrorizmus.
A TV mûsorpolitikája.
Petõfi Sándor csontjai. Ezen belül: miért fontos ez az ezredrangú kérdés?
Téma van bõven, sorolásuk helyett foglalkozzunk a nemzeti jelképeinket gúnyolókkal részletesebben:
A Szent Koronát (Szent Jobbot stb.) becsmérlõk nem közlik világosan és érthetõen fenntartásaikat, ezért akkor járunk el helyesen, ha mûködésüket megvizsgáljuk, és közbeszéd tárgyává tesszük.
Õk, a jelenben (velünk együtt) véletlenszerûen elõfordulók, nem vesznek tudomást a tényszerû, megmásíthatatlan múltról, amelyben a Korona intézménnyé lényegült. Egy részük tagadja, vagy “kimazsolázza” a múltját, más részük jövevény lehet. Mindenesetre eggyé válnak a gyökértelenségben, ami lehetne magánügyük.
Következetesen rá kell mutatnunk, hogy egyértelmûsítették: viselkedésük nem állapot, hanem mûködés, amelynek iránya van, bár célja ismeretlen, és egyik eszköze a gyökértelenítés.
A Szent Korona szemtelen megnevezése nem közönséges bunkóság. Maga a tárgy lehetne ténylegesen “Svájci Sapka” vagy “Pöttyös Kendõ” akár, a lényeg az egyének és a hálózatok hozzá való viszonyulásában volt és van. Ami ebbõl a gyökértelenítõk számára céljaik eléréséhez akadályt jelent, az a hálózattá szervezõ erõ.
Miért engedhetik meg maguknak a tulajdonképpen önleleplezõ szóhasználatot, egyének és csoportok megsértését? A választ minden egyénnek és hálózatnak a saját jól felfogott érdekében magának is meg kell fogalmaznia: azért, mert sem jogi, sem társadalmi következményektõl nem kell tartaniuk. Olyan hálózatokhoz (is) tartoznak, melyek többirányú, biztos védelmet jelentenek számukra. Olyan társadalmi fülkét foglaltak el (vagy alakítottak ki), melyre nem volt “kereslet”, s melybõl további, kényelmesen megszerezhetõ pozíciókra nyílik kilátás. Sértõ szóhasználatukat “nyelvbotlásnak” vagy egyéb (a viszonyulásban kényelmet szolgáló), annak súlyát csökkentõ egyszeri apróságnak tekinteni, szó nélkül hagyni csapda. A magyarázat a lélektanban keresendõ. Leegyszerûsítve: “szokásjog” kialakulásához vezethet. A társadalom elég bonyolult ahhoz, hogy a gyökértelenítõk navigátorai a hálózatok sokaságában újra és újra találjanak megfelelõ célcsoportokat aknamunkájuk közvetítésére és igazolására. (ld. A Szent Korona szállítási költségei).
Kártételük felismerése és leírása természetesen nem elegendõ. Kirekesztésükhöz cselekvési program követésére van szükség. Ez jogi eszközök megteremtésére és alkalmazására törekvést, valamint viselkedésbeli alkalmazkodást jelent, próbköve lehet a magyar nemzeti konzervatív irányultságú sajtó és annak fogyasztói-táplálói köre közötti célirányos együttmûködésnek. Kihatással kell lennie mind az állami (tehát eleve közpénzeket felhasználó) médiumokra, mind a külföldi kézben levõ, de végsõ soron részben a hazai olvasói kör által fenntartott sajtóra is.
És persze mardtak tabuk. Ha társadalmi kérdésekről van szó, mezei ember úgy tesz, mint zárdafőnök a kuplerájban, nem tudja mikor követ el nagyobb bűnt: ha lát, hall, vagy ha beszél.
A falak lebontásához sajnos támadhatóan jobboldalinak kell lenni mostanság, pedig a nyílt és világos beszéd nem jobboldali érdek, hanem a haladás egyenes útja: közös érdekek mentén halad.
A közmegegyezés fogalma csak az érdek fogalmával együtt értelmezhető. A közmegegyezés az érdekek eredője. Különös, hogy az érdekességek tartományába sorolódik az erről a mindennapi érintkezésben közönséges viselkedési megnyilvánulásról
/közmegegyezés/ rendelkezésre álló ismeret. Különös, mert a részleteiben és mélységében is meglehetősen szabályozott életünk kiemelkedően meghatározó, ráadásul kutatott és feltárt területéről van szó. Törvényekkel szabályozott részeit elvben tekinthetjük problémamentesnek, ám egynéhány részlete ingoványos terület.
A társadalmat alkotó hálózatok szövedékében működnek rejtett érdekektől vezérelt erők, melyekre az önvédelem parancsoló szükségessége miatt fel kell hívni a figyelmet.
A szakmaiság álarca mögé bújtatott manipulációs eszköztárat ki kell rángatni a fényre, és tartalmilag, formailag frissítve közbeszéd tárgyává kell tenni.
Az újszerű megközelítések segítséget jelenthetnek a rejtett erők felismerésében.
Én a társadalmat hálózatok szövedékének írom le, melyben a hálózatok egymás felé átfedéseket képeznek, átjárhatóság van közöttük, több szempontból szabályozottak, s mint látni fogjuk, sokdimenziós teret képeznek, amelyben közlekedni lehet. Néhány hálózat a számtalan közül: család, munkahelyi kollektíva, gyalogosan közlekedők, nők, asztalosok, dalárda, politikai párt, kiskorúak, katolikusok, siketnémák, katonaság, diákok. A hálózatokhoz kötődés nem egyenlő mértékű. Lazább-szorosabb volta adottság, kényszer, egyéni döntés vagy neveltetés kérdése. A kötődés a viselkedésben teljesedik ki státus, cselekvés, beszédcselekvés /beszéd, írás, rádió, televízió/ révén.
A viselkedés és a hálózatok jellemzéséhez ajánlatos megismerni az ökológiai fülke fogalmát: megfigyelhető, hogy az élőlények térben és időben "felosztják" az élőhelyet /pl. a táplálékállatokat napszak, méret szerint, növényeket fajaik, részeik szerint, szinteket fényviszonyok szerint stb. /, minek eredményeként mind élelemhez és szaporodási lehetőséghez jutnak. Az elfoglalt fülkékhez ragaszkodnak. Az üres fülkéket akár a faj átalakulása árán is elfoglalják /pl. új szigetet/, ami végső soron egyedszámuk növekedéséhez vezet. Nem mellékes ez az emberre, mint biológiai lényre vonatkozóan sem, ám több mint meglepő a hallgatás, ami a társadalmi vonatkozásokat illeti. Különösen figyelemre méltó a tervezett elemek előfordulása a viselkedésben.
E vázlatos bevető után folytassuk tárgyszerűbben.Témákat, témaköröket fogok javasolni, melyek tárgyalása ez idáig “kívül esett a köz érdeklõdési körén”.
Pl.:
Értesülés, hír, információ. Ezen belül: cél és tartalom meghatározása, a forrás, a közvetítõ, fogyasztó jellemzése, a hír környezetérõl általában, hírforrások jellemzése, közvetítõk jellemzése (plakát, újság, személy, tv, rádió, könyv, tankönyv, híradó, krónika, internet, teletext), egy-egy konkrét közvetítõ jellemzése (meghatározott újság, tankönyv stb. bemutatása), egy-egy konkrét hír jellemzése.
Nemzeti jelképeink. Ezen belül: a gúnyolódók, sértegetõk indítékai, viselkedése.
Kirekesztõk. Ezen belül: az értelmezhetõség határai, indítékok, érdekek, a nemzetellenes kirekesztõk mûködési területeinek tényszerû feltárása.
Idegengyûlölet. Ezen belül: I. István intelme, az idegengyûlölet tényleges térképe, navigátorok tündöklése a hálózatokon.
Terrorizmus.
A TV mûsorpolitikája.
Petõfi Sándor csontjai. Ezen belül: miért fontos ez az ezredrangú kérdés?
Téma van bõven, sorolásuk helyett foglalkozzunk a nemzeti jelképeinket gúnyolókkal részletesebben:
A Szent Koronát (Szent Jobbot stb.) becsmérlõk nem közlik világosan és érthetõen fenntartásaikat, ezért akkor járunk el helyesen, ha mûködésüket megvizsgáljuk, és közbeszéd tárgyává tesszük.
Õk, a jelenben (velünk együtt) véletlenszerûen elõfordulók, nem vesznek tudomást a tényszerû, megmásíthatatlan múltról, amelyben a Korona intézménnyé lényegült. Egy részük tagadja, vagy “kimazsolázza” a múltját, más részük jövevény lehet. Mindenesetre eggyé válnak a gyökértelenségben, ami lehetne magánügyük.
Következetesen rá kell mutatnunk, hogy egyértelmûsítették: viselkedésük nem állapot, hanem mûködés, amelynek iránya van, bár célja ismeretlen, és egyik eszköze a gyökértelenítés.
A Szent Korona szemtelen megnevezése nem közönséges bunkóság. Maga a tárgy lehetne ténylegesen “Svájci Sapka” vagy “Pöttyös Kendõ” akár, a lényeg az egyének és a hálózatok hozzá való viszonyulásában volt és van. Ami ebbõl a gyökértelenítõk számára céljaik eléréséhez akadályt jelent, az a hálózattá szervezõ erõ.
Miért engedhetik meg maguknak a tulajdonképpen önleleplezõ szóhasználatot, egyének és csoportok megsértését? A választ minden egyénnek és hálózatnak a saját jól felfogott érdekében magának is meg kell fogalmaznia: azért, mert sem jogi, sem társadalmi következményektõl nem kell tartaniuk. Olyan hálózatokhoz (is) tartoznak, melyek többirányú, biztos védelmet jelentenek számukra. Olyan társadalmi fülkét foglaltak el (vagy alakítottak ki), melyre nem volt “kereslet”, s melybõl további, kényelmesen megszerezhetõ pozíciókra nyílik kilátás. Sértõ szóhasználatukat “nyelvbotlásnak” vagy egyéb (a viszonyulásban kényelmet szolgáló), annak súlyát csökkentõ egyszeri apróságnak tekinteni, szó nélkül hagyni csapda. A magyarázat a lélektanban keresendõ. Leegyszerûsítve: “szokásjog” kialakulásához vezethet. A társadalom elég bonyolult ahhoz, hogy a gyökértelenítõk navigátorai a hálózatok sokaságában újra és újra találjanak megfelelõ célcsoportokat aknamunkájuk közvetítésére és igazolására. (ld. A Szent Korona szállítási költségei).
Kártételük felismerése és leírása természetesen nem elegendõ. Kirekesztésükhöz cselekvési program követésére van szükség. Ez jogi eszközök megteremtésére és alkalmazására törekvést, valamint viselkedésbeli alkalmazkodást jelent, próbköve lehet a magyar nemzeti konzervatív irányultságú sajtó és annak fogyasztói-táplálói köre közötti célirányos együttmûködésnek. Kihatással kell lennie mind az állami (tehát eleve közpénzeket felhasználó) médiumokra, mind a külföldi kézben levõ, de végsõ soron részben a hazai olvasói kör által fenntartott sajtóra is.
2009. december 22., kedd
Sors és közösség
Sors és közösség címmel írás jelent meg a Millenniumi Országjáró ez évi 4. számában. Vizsgáljuk meg a szöveget.
Szent István államában „- sok más néppel egyetemben - a zsidóság is hazára talált.”
Az idézett kijelentés hamis. A rövidség kedvéért rögzítsük:
a., Legfeljebb néprészekről lehet/ett/szó.
b., A népek többi része másutt „ talált hazát.”
„ A honfoglaló magyar törzsekkel együtt érkeztek a Kárpát- medencébe a kabarok, akik a zsidó vallást követték.”
A két idézet ellentmondása feloldja az előző problémát, és segít megérteni az írás egészét.
a., Amennyiben a „zsidóság” mégsem nép - a „kabar” a nép, a „zsidó” a vallása -, úgy „ hazára találó” része még csak néprész sem lehet.
b., Ha a „zsidóság” vallási megjelölés, akkor a „Szent István államában - sok más néppel egyetemben az iszlámság, stb. is hazára talált.” mondat zagyvaság.
A „zsidóság” kifejezés többször előfordul a szövegben, lebegtetve a vallási - népi hovatartozás ma is aktuális kérdését.
„Az erdélyi Szalárdi János Siralmas magyar krónikája pedig külön fejezetben szólt a zsidóság és magyarság szimbolikus sorsközösségéről.”
Rögzítsük: a „magyarság” nép, a „zsidóság” itt csak vallás.
Ezen a tényen még az a bravúr sem változtat, ahogy a következő mondatban /és N. B. különös tudatában/ a két nemzet /!/ ünnepélyes magasságban összetartozóvá válik.
N.B. kedvéért rögzítsük: Magyarországon nincsen zsidó nemzetiség, és ezt éppen a zsidók akarták így. Még akkor sincs tehát, ha egyébként a zsidó nemzetközi. A magyar nemzettel való összetartozást emlegetni pedig /ami önmagában is hülyeség/ olyan időkben, amikor házrombolók és gyerekekre vadászó gladiátorok örjöngenek, több mint érdekesség.
Kossuth nyilatkozatára gondolni, mely szerint húszezer
„Mózes - hitű magyar” harcolt a honvédseregben csak annyiban érdemes, hogy N.B. - reméljük - nincsen tudatában annak, mit is ír: /mellesleg ismét nem nemzetrészről, nemzetiségről beszél, mégha idéz is, hanem vallási felekezetről./Rögzítsük: a haza üdvére tenni nem üzleti megfontolás tárgya, hanem elvárható kötelesség. Különdíj nincs.
„ A közös múlt - köztük elsősorban a holokauszt borzalmainak - feltárása nyomán párbeszéd indult a hitközségek között a jelen gonjainak lehetséges megoldásairól.”
Sokakhoz hasonlóan N.B. szintén lazán eltekint a kérdéstől: a „sorsközösségben” és „nemzeti összetartozásban” élők vajon hogyan jutottak a „holokauszt”-ig?
Rögzítsük: a közös múlt - köztük számunkra elsősorban a kommunizmus I. és II. felvonása valóban feltárandó. „Helyszűke” miatt ezt ne hallgassuk el.
Végül az idézet idézete:
„Magyarország nélkül nincs Európa, zsidóság nélkül nincs Magyarország.”
Matematikailag: zsidóság nélkül nincs semmi sem.
Urak, ami a kaftán alól kilóg, az már nem is lóláb, az az ördög patája!
1996.
Szent István államában „- sok más néppel egyetemben - a zsidóság is hazára talált.”
Az idézett kijelentés hamis. A rövidség kedvéért rögzítsük:
a., Legfeljebb néprészekről lehet/ett/szó.
b., A népek többi része másutt „ talált hazát.”
„ A honfoglaló magyar törzsekkel együtt érkeztek a Kárpát- medencébe a kabarok, akik a zsidó vallást követték.”
A két idézet ellentmondása feloldja az előző problémát, és segít megérteni az írás egészét.
a., Amennyiben a „zsidóság” mégsem nép - a „kabar” a nép, a „zsidó” a vallása -, úgy „ hazára találó” része még csak néprész sem lehet.
b., Ha a „zsidóság” vallási megjelölés, akkor a „Szent István államában - sok más néppel egyetemben az iszlámság, stb. is hazára talált.” mondat zagyvaság.
A „zsidóság” kifejezés többször előfordul a szövegben, lebegtetve a vallási - népi hovatartozás ma is aktuális kérdését.
„Az erdélyi Szalárdi János Siralmas magyar krónikája pedig külön fejezetben szólt a zsidóság és magyarság szimbolikus sorsközösségéről.”
Rögzítsük: a „magyarság” nép, a „zsidóság” itt csak vallás.
Ezen a tényen még az a bravúr sem változtat, ahogy a következő mondatban /és N. B. különös tudatában/ a két nemzet /!/ ünnepélyes magasságban összetartozóvá válik.
N.B. kedvéért rögzítsük: Magyarországon nincsen zsidó nemzetiség, és ezt éppen a zsidók akarták így. Még akkor sincs tehát, ha egyébként a zsidó nemzetközi. A magyar nemzettel való összetartozást emlegetni pedig /ami önmagában is hülyeség/ olyan időkben, amikor házrombolók és gyerekekre vadászó gladiátorok örjöngenek, több mint érdekesség.
Kossuth nyilatkozatára gondolni, mely szerint húszezer
„Mózes - hitű magyar” harcolt a honvédseregben csak annyiban érdemes, hogy N.B. - reméljük - nincsen tudatában annak, mit is ír: /mellesleg ismét nem nemzetrészről, nemzetiségről beszél, mégha idéz is, hanem vallási felekezetről./Rögzítsük: a haza üdvére tenni nem üzleti megfontolás tárgya, hanem elvárható kötelesség. Különdíj nincs.
„ A közös múlt - köztük elsősorban a holokauszt borzalmainak - feltárása nyomán párbeszéd indult a hitközségek között a jelen gonjainak lehetséges megoldásairól.”
Sokakhoz hasonlóan N.B. szintén lazán eltekint a kérdéstől: a „sorsközösségben” és „nemzeti összetartozásban” élők vajon hogyan jutottak a „holokauszt”-ig?
Rögzítsük: a közös múlt - köztük számunkra elsősorban a kommunizmus I. és II. felvonása valóban feltárandó. „Helyszűke” miatt ezt ne hallgassuk el.
Végül az idézet idézete:
„Magyarország nélkül nincs Európa, zsidóság nélkül nincs Magyarország.”
Matematikailag: zsidóság nélkül nincs semmi sem.
Urak, ami a kaftán alól kilóg, az már nem is lóláb, az az ördög patája!
1996.
2009. december 20., vasárnap
2009. december 6., vasárnap
Nők Lapja
Nők Lapja, 2009.december 2.
Mennyit tegyek a borítékba?
..."Paraszolvencia a világon csak néhány országban létezik: az angol, német, amerikai, vagy afrikai orvosnak teljesen ismeretlen."
Én ismét csak azt mondom: aki ezt leírja, vagy nem százas, vagy simán gazember.
Mennyit tegyek a borítékba?
..."Paraszolvencia a világon csak néhány országban létezik: az angol, német, amerikai, vagy afrikai orvosnak teljesen ismeretlen."
Én ismét csak azt mondom: aki ezt leírja, vagy nem százas, vagy simán gazember.
2009. december 4., péntek
Soros Alapítvány
Ezt a könyvet a Soros Alapítvány jóvoltából kéretlenül általános iskolába küldték.
Vajon lesz sajtóvisszhang, botrány és hivatalos eljárás??
2009. december 2., szerda
Népmese
Egyik tankönyvünk meséi között szerepel a következő:
"A csökönyös kiselefánt
Afrikai népmese"
Bizonyára lektorálták a könyvet, engedélyezték is. Vagy mégsem? Mindegy, aki odaírta: "Afrikai", vagy nem százas, vagy simán gazember. Nem az"A" miatt. Mekkora is Afrika? Hány nép lakta - lakja? Ezek szerint volna amerikai, ázsiai, stb népmese is?
"A csökönyös kiselefánt
Afrikai népmese"
Bizonyára lektorálták a könyvet, engedélyezték is. Vagy mégsem? Mindegy, aki odaírta: "Afrikai", vagy nem százas, vagy simán gazember. Nem az"A" miatt. Mekkora is Afrika? Hány nép lakta - lakja? Ezek szerint volna amerikai, ázsiai, stb népmese is?
2009. november 29., vasárnap
Mese a zöld kilencesről
Mese a zöld kilencesről
Gödöllőn innen, Fehérváron túl, volt egyszer egy zöld kilences.
Éppen akkora volt, mint a tök alsó, a makk tízes meg a többi lap.
Ha kellett előhúzták, ha nem kellett félretették. Megkeverték, elpasz-
szolták, megütötték, vagy éppen vele ütöttek.
Egy napon a zöld kilences azon vette észre magát, hogy más
mint a többi. Ettől kezdve egészen megváltozott a viselkedése. Hideg-
lelést kapott ha egy nyavajás kis hetes dirigálni kezdett, vagy ha
nem ő volt az utolsó ütő. A sárgaság kerülgette, mikor snapszerhez
osztottak, és totál paff lett végelszámolásnál.
- Ez így nem mehet tovább! - dohogott magában. - Miféle vacak kártya ez?
Így dörgött - morgott a zöld kilences. - Újra kéne osztani a lapokat! -
világosodott meg nagy bánatában. - Itt van ez a kis nyolcas...né, ez
majdnem olyan mint én,...jó lenne...hetesnek...nem, talán ha ti...,
nem, úgy is van, ő lenne az alsó! Nézzük csak: a makk kilences legyen
aaa király! A piros kilences,a piros kilences tízes, a tök meg a
fölső. Jó az,király után az első, meg aztán negyvenet lehet vele
csinálni..! Lássuk csak, mi van még? Iiigen: én meg lennék a hetes, no
meg...az ...ász...ászocska...
Így gondolkozott a zöld kilences. S ha már egyszer ilyen jól kifun-
dálta, szépen-gyorsan el is rendezte a dolgot. Azazhogy...
- Ácsi! - dörrent rá a tök tízes.- A magyar kártyában a kilences az
kilences, punktum! Akinek nem tetszik,fel is út,le is út!
Nagyon megsértődött ezen a zöld kilences.
- Mivelünk nem lehet így beszélni! Ez diszkrimináció! Követeljük a
jogainkat! Egyenlő jogokat a hetesekkel, továbbá durákban és huszon-
egyben mi leszünk az ászok! Addig is bojkottáljuk a csapdlecsacsit!
Majd meglátjuk, mire mentek nélkülünk! - pattogta.
A piros ászt elöntötte a pulykaméreg. Egy jól irányzott lökéssel ki-
taszította a pakliból a zöld kilencest. Kapálódzott a zöld kilences,
ám hiába,lecsúszott a két szekrény közötti résen.
Aztán már csak egy hangfoszlány visszhangzott a mélyből: ...- méghogy
magyar kártya...szerencsétlenek...
Gödöllőn innen, Fehérváron túl, volt egyszer egy zöld kilences.
Éppen akkora volt, mint a tök alsó, a makk tízes meg a többi lap.
Ha kellett előhúzták, ha nem kellett félretették. Megkeverték, elpasz-
szolták, megütötték, vagy éppen vele ütöttek.
Egy napon a zöld kilences azon vette észre magát, hogy más
mint a többi. Ettől kezdve egészen megváltozott a viselkedése. Hideg-
lelést kapott ha egy nyavajás kis hetes dirigálni kezdett, vagy ha
nem ő volt az utolsó ütő. A sárgaság kerülgette, mikor snapszerhez
osztottak, és totál paff lett végelszámolásnál.
- Ez így nem mehet tovább! - dohogott magában. - Miféle vacak kártya ez?
Így dörgött - morgott a zöld kilences. - Újra kéne osztani a lapokat! -
világosodott meg nagy bánatában. - Itt van ez a kis nyolcas...né, ez
majdnem olyan mint én,...jó lenne...hetesnek...nem, talán ha ti...,
nem, úgy is van, ő lenne az alsó! Nézzük csak: a makk kilences legyen
aaa király! A piros kilences,a piros kilences tízes, a tök meg a
fölső. Jó az,király után az első, meg aztán negyvenet lehet vele
csinálni..! Lássuk csak, mi van még? Iiigen: én meg lennék a hetes, no
meg...az ...ász...ászocska...
Így gondolkozott a zöld kilences. S ha már egyszer ilyen jól kifun-
dálta, szépen-gyorsan el is rendezte a dolgot. Azazhogy...
- Ácsi! - dörrent rá a tök tízes.- A magyar kártyában a kilences az
kilences, punktum! Akinek nem tetszik,fel is út,le is út!
Nagyon megsértődött ezen a zöld kilences.
- Mivelünk nem lehet így beszélni! Ez diszkrimináció! Követeljük a
jogainkat! Egyenlő jogokat a hetesekkel, továbbá durákban és huszon-
egyben mi leszünk az ászok! Addig is bojkottáljuk a csapdlecsacsit!
Majd meglátjuk, mire mentek nélkülünk! - pattogta.
A piros ászt elöntötte a pulykaméreg. Egy jól irányzott lökéssel ki-
taszította a pakliból a zöld kilencest. Kapálódzott a zöld kilences,
ám hiába,lecsúszott a két szekrény közötti résen.
Aztán már csak egy hangfoszlány visszhangzott a mélyből: ...- méghogy
magyar kártya...szerencsétlenek...
2009. november 26., csütörtök
Brazília, Pavlov kutyája és a küszöb
Tudják, hol vannak most a gólyáink? Ne siessenek a válasszal, mert bár a kérdés feltehető, kíváncsiságom nem természettudományos ismereteikre irányul. Furcsának tűnhet, de a hírműsorok felépítése, működése érdekel. Igaz, számos forrásból szerezhető információ ezeken kívül, de jelentős érvek szólnak amellett, hogy a híradásokat vizsgálat és kritika tárgyává tegyük. Ez szakemberek dolga? Bíztak önök a paprikában? A borban? A parizerben? A biztosítóban, autószerelőben, vonatban, nyugdíjemelésben, atomerőműben? Bíznak még fenntartások nélkül? Nem? Pedig ezeket is szakemberek felügyelik!
A rövidség kedvéért maradjunk az állami Kossuth adó híreinél. Ezek elhelyezése a gyakorlatias szempontokon túl nem igényel indoklást, ám a tartalom összeállításánál bizonyára figyelembe veszik a hallgatottság statisztikai adatait /pl. életkor, nem, foglalkozás, iskolai végzettség, világnézet stb. /, és egyéb, a fogyasztó számára ismeretlen szempontokat.
Nem mellékesen a szocializáció folyamatában válunk hírfogyasztóvá /is/, és ennek során válnak életünk részévé a kapcsolt beidegződések, köztük a tudat alatti reflexek. Nem véletlenül kötik a hírekhez, krónikákhoz a reklámokat, pontos időjelzést, időjárás-jelentést, közleményeket, közérdekű bejelentéseket, de még a sporthíreket is. Meghalljuk a szignált, harangszót, az ötödik sípszót és átadjuk magunkat a… Minek is? Igen, a várakozásnak. Ebben a féloldalas /függőségi/ viszonyban fogyasztói minőségben várjuk, hogy most megmondják nekünk. Meg is mondják, de amit kapunk, az nem jellemezhető pusztán az információ kifejezéssel. Például több a felénk irányuló közlés, mint amennyi bennünk tudatosul. Itt most két „jelenséget” emelek ki a sok közül.
Kezdem a hallhatóval: Feltűnően magas a hallgatói oldalról indokolhatatlannak tűnő, így álhírnek, de inkább rosszindulatú befolyásolásnak nevezhető „véres hír”. Ha megfigyelik, ezek szervetlenül is vannak jelen a hírműsorban, hacsak a folyamatos sulykolásukat nem tekintjük igazolásnak. Ilyenekre gondolok, mint ez a szilveszter körüli: „Buenos Airesben tűz ütött ki egy szórakozóhelyen, 182-en meghaltak. Vagy már idén 01. 2-án: „Peruban tartalékos katonák elfoglaltak egy rendőrőrsöt”. 01. 22-én: „Vietnamban ketten meghaltak madárinfluenzában”. És a többi elsüllyedt, felrobbant, lezuhant, összeütközött stb., stb.
Mondhatnák: ha egyszer ez történt…
Csakhogy: mikor hallottunk ezelőtt Buenos Airesről? Hát Peruról? Vietnámról? Megmondom. A nehézség tudja, mikor. És akkor is ugyanezt. Evvel máris a másik jelenségnél vagyunk, a hiánynál. Önöknél elérte már az ingerküszöböt, hogy pl. a közel Európa méretű Brazíliáról időtlen idők óta nem hallottak érdemleges információt hírekben, krónikákban? Hát Salvadorról? Hogy az meg mi? Hát Kanadáról? Örményországról, Nepálról, Zairéről? Ezek rossz példák voltak. Mert nem hallottak Portugáliáról, Svájcról és Bulgáriáról sem! Nemrég még Moszkvával keltünk és feküdtünk, most meg szinte minden krónikába becsempésznek valami ökörséget „Amerikáról”, holott ráadásul egyelőre ilyen ország nem létezik.
Rendben van, a hírműsorok és az ismeretterjesztés két külön dolog. Ám itt minden kedves hallgató fogalmazza meg a maga kérdését!
Ja, a gólyák. Lassan megindulnak észak felé! Hazafelé… Honnan is? Meg a fecskék. A fecskék! Meg a gémek, poszáták, gulipánok, szalonkák. A darvak! A hírekben pedig naponta bemondják majd, merre járnak éppen. Mit és kit látnak éppen. Ki az, aki megáll homlokát törölni, s felnéz, kérdezi, hová mentek nagy madarak? S üzen. A hírekben bemondják majd, ha éppen a Szahara felett repülnek. Amikor átrepülnek Gibraltáron és a Boszporuszon. Akkor már készülünk… Jön a tavasz! És minden falu ünnepel, mikor első gólyája fészkére száll. És a rádió szándékosan a hírekben tudósít majd. Micsoda ünnep lesz!
Aztán szándékosan a hírekben naponta többször bemondják majd, melyik ország nemzeti ünnepe van, s köszöntik itt élő polgárait…
Mit gondolnak, mire lenne szükség, hogy így legyen?
2005-02-01
A rövidség kedvéért maradjunk az állami Kossuth adó híreinél. Ezek elhelyezése a gyakorlatias szempontokon túl nem igényel indoklást, ám a tartalom összeállításánál bizonyára figyelembe veszik a hallgatottság statisztikai adatait /pl. életkor, nem, foglalkozás, iskolai végzettség, világnézet stb. /, és egyéb, a fogyasztó számára ismeretlen szempontokat.
Nem mellékesen a szocializáció folyamatában válunk hírfogyasztóvá /is/, és ennek során válnak életünk részévé a kapcsolt beidegződések, köztük a tudat alatti reflexek. Nem véletlenül kötik a hírekhez, krónikákhoz a reklámokat, pontos időjelzést, időjárás-jelentést, közleményeket, közérdekű bejelentéseket, de még a sporthíreket is. Meghalljuk a szignált, harangszót, az ötödik sípszót és átadjuk magunkat a… Minek is? Igen, a várakozásnak. Ebben a féloldalas /függőségi/ viszonyban fogyasztói minőségben várjuk, hogy most megmondják nekünk. Meg is mondják, de amit kapunk, az nem jellemezhető pusztán az információ kifejezéssel. Például több a felénk irányuló közlés, mint amennyi bennünk tudatosul. Itt most két „jelenséget” emelek ki a sok közül.
Kezdem a hallhatóval: Feltűnően magas a hallgatói oldalról indokolhatatlannak tűnő, így álhírnek, de inkább rosszindulatú befolyásolásnak nevezhető „véres hír”. Ha megfigyelik, ezek szervetlenül is vannak jelen a hírműsorban, hacsak a folyamatos sulykolásukat nem tekintjük igazolásnak. Ilyenekre gondolok, mint ez a szilveszter körüli: „Buenos Airesben tűz ütött ki egy szórakozóhelyen, 182-en meghaltak. Vagy már idén 01. 2-án: „Peruban tartalékos katonák elfoglaltak egy rendőrőrsöt”. 01. 22-én: „Vietnamban ketten meghaltak madárinfluenzában”. És a többi elsüllyedt, felrobbant, lezuhant, összeütközött stb., stb.
Mondhatnák: ha egyszer ez történt…
Csakhogy: mikor hallottunk ezelőtt Buenos Airesről? Hát Peruról? Vietnámról? Megmondom. A nehézség tudja, mikor. És akkor is ugyanezt. Evvel máris a másik jelenségnél vagyunk, a hiánynál. Önöknél elérte már az ingerküszöböt, hogy pl. a közel Európa méretű Brazíliáról időtlen idők óta nem hallottak érdemleges információt hírekben, krónikákban? Hát Salvadorról? Hogy az meg mi? Hát Kanadáról? Örményországról, Nepálról, Zairéről? Ezek rossz példák voltak. Mert nem hallottak Portugáliáról, Svájcról és Bulgáriáról sem! Nemrég még Moszkvával keltünk és feküdtünk, most meg szinte minden krónikába becsempésznek valami ökörséget „Amerikáról”, holott ráadásul egyelőre ilyen ország nem létezik.
Rendben van, a hírműsorok és az ismeretterjesztés két külön dolog. Ám itt minden kedves hallgató fogalmazza meg a maga kérdését!
Ja, a gólyák. Lassan megindulnak észak felé! Hazafelé… Honnan is? Meg a fecskék. A fecskék! Meg a gémek, poszáták, gulipánok, szalonkák. A darvak! A hírekben pedig naponta bemondják majd, merre járnak éppen. Mit és kit látnak éppen. Ki az, aki megáll homlokát törölni, s felnéz, kérdezi, hová mentek nagy madarak? S üzen. A hírekben bemondják majd, ha éppen a Szahara felett repülnek. Amikor átrepülnek Gibraltáron és a Boszporuszon. Akkor már készülünk… Jön a tavasz! És minden falu ünnepel, mikor első gólyája fészkére száll. És a rádió szándékosan a hírekben tudósít majd. Micsoda ünnep lesz!
Aztán szándékosan a hírekben naponta többször bemondják majd, melyik ország nemzeti ünnepe van, s köszöntik itt élő polgárait…
Mit gondolnak, mire lenne szükség, hogy így legyen?
2005-02-01
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)