Más kép, másképp

"Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,"

/Petőfi/



Hirtelen megremeg a föld. Messziről, lágyan, mintha a mámoros nyári hőségben szendergő gyermek bölcsőjét lökné meg a szerető anyai kéz. De ez a lökés, vagy remegés nem simul bágyasztó ringássá, hanem sebesen közeledve rémisztő dübörgéssé erősödik. Félelmetes érzés. Remeg a föld, remegnek a fűszálak, még a levegő is remeg. Mégis láthatatlanul és kiszámíthatatlanul csap le a vész. Iszonyat és rémület vesz erőt mindenen, eszeveszett, tanácstalan futkosás kezdődik az életért. A könyörtelen kolosszusok pedig eltaposnak mindent, ami a talpuk alá kerül.
Hullák és sebesültek mindenfelé. Földbe taposott alaktalan roncsok, felismerhetetlen szerves pép, ami percekkel előbb még test volt és élet. Megcsonkított, megnyomorított lények vergődnek és vonszolják magukat odébb, mintha odébb lenne menekvés, de csak a lassú , keserves halál vár, vagy talán a remény, hogy a következő majd megrövidíti a szenvedést. A legrosszabb pedig, hogy mindeközben jajszó is elvétve hallik, csak a dübörgés, a mindent átható dübörgés.
Aztán egyszerre vége. Kisvártatva, mintha mi sem történt volna, újra hallani a szellő susogását, az egyik nyárfán megszólal a sárgarigó, amott egy vércse repdes. Élni kell.


Megmondaná valaki, hogy hol kezdődik és hol ér véget a líra és a költészet?

Világnézet

Politika

Egy újszülöttnek minden társadalom új.

Az önfeledt nevetésről

Miként az intimbetét reklámok hősei az intelligens kutyatápra, úgy találtam rá szombaton délelőtt /09.04./ Farkasházy Tivadar műsorára: természetesen és véletlenül.
A hagyományosan közkedvelt politikai kabaré művelésével baja senkinek nem lehet. Teddi és barátai kabarénak álcázott környezetszennyezése azonban figyelemre méltó. Igyekezetük céljának valószínűsítéséhez érdemes megvizsgálni módszerüket.
A viccelődést a közfelfogás természetesnek fogadja el, sőt, a humorra való érzékenység kifejlődése fontos része a szocializációnak. Mindennapjainkban jelzések sokaságát adjuk és vesszük, ezek jelentős része számunkra nélkülözhetetlenül ilyen-olyan szinten játékos, humoros jellegű. Köszönéseink, mosolyunk, érintésünk , a zene szeretete, tárgyainkban a tetsző keresése mind-mind hangulatunk derűsre formálását célozzák: szükségletünk. Reflexünk, természetünk olyan, hogy ”tudjuk” a kijelölt helyeken várható és elvárható viselkedést. A kabaré is ilyen kijelölt hely. Tudjuk, hogy hallgatásakor nevetni szoktunk, illetve amiről szó van az „nevetséges”. Farkasházy és csapata kihasználja ezt. A gyakran éppen humortól mentes, hívószavakkal megtűzdelt szöveg műfajilag nem politikai kabaré, hanem csipollai módon megkomponált szemtelenkedés. Az észrevétlenül cinkossá tett nagyérdemű önmaga bohóca, legfeljebb utólag jön rá, hogy csőbe húzták.
Az ám! De ki lehet a célközönség? Találgasson, kedves Olvasó! És ha belátja, hogy van, akkor azt is elfogadja, hogy befolyásolható. Ön szereti, ha olyasmibe rángatják bele, amit józan ésszel elítél?
A lelkek ősbunkó kalandorainak nem drága a holnap. Még az sem zavarja őket, hogy a ma /és a tegnap / kongó fejű marionett-figuráival ők sem juthatnak messze. Éppenséggel azt kell gondolnom, hogy nem is számítanak rájuk hosszú távon, merthogy megbízhatatlanok. A kiszámíthatóság pedig bármilyen egzotikus csoportosulásnak elemi érdeke.
A mesebeli poénokat követően bejátszott nevetés is fontos része a játéknak. Nem arra figyelsz, mégis befolyásol, hiszen együtt lenni nagyon jó. Bár akusztikája nem elég meggyőző, közelisége, hangereje, teltsége miatt vonzóan természetesnek hat. S egy profi csapattól igazán a minimum, ha arra is figyel, női vagy férfi nevetésé legyen-e a túlsúly.
Csak találgatni lehet, hogy a műsor nagyágyúként számontartott „művészei” mennyiben szerzők is egyúttal, vagy csak a megrendelő ízlésétől függetlenül dolgozó iparosként veszik ki részüket a produkcióból. Tán csak nem tartoznak legalább ennyivel valakinek? Attól nem féltem őket, hogy dicsfényük elhalványul néhány sületlen tréfa miatt. Elegendő szerepet, jó kritikát és riport lehetőséget kapnak majd ezután is.
És lássatok csodát! A műsor folytatódik - a televízióban – Heti hetes címen. / 09.10./ A díszlet új, a stáb a régi. Bár hiányos. Nem találtak nagyobb stúdiót? Vagy csereberében gondolkodnak? Majd kiderül.
A kacaj hiányzik ugyan, de a vízió megmaradt. Sőt! A látvány magáért beszél. Én mégsem tennék befutóra. Éspedig azért, mert bár a felnőtt nemzedék java része a rongyos, ronda pofájú gazemberek felismerésére van berendezkedve, a jólöltözött, sármos csirkefogók is elárulják magukat egyszer.
Hogy a whiskys rabló mekkora népszerűségnek örvend? Nos, ez a vég kezdete. Aztán ha jön a csattanó, majd ne felejtsen el nevetni, akinek tetszik…


A fenti írás 1999-ből való. Azóta történt egy s más. Érik a gyümölcs...